A levendulát mindenki ismeri és szinte mindenki szereti is. Kevés embert ismerek, aki ne szeretné ezt a kedves kis virágot.
Mivel mi is rajongunk érte, így jó pár évvel ezelőtt telepítettünk a kertbe 6-8 tövet és azóta is minden évben újabb és újabb tövekkel gyarapodik a levendula ültetvényünk.
Nagyon könnyen szaporítható zölddugványozással, ami azt jelenti, hogy nyár végén levágunk belőle egy friss hajtást és azt gyökereztető hormonnal kevert homokba dugjuk, majd rendszeresen öntözzük.
Hónapról hónapra nézegettük az idén is, hogyan fejlődnek, hogyan növekednek bokraink, hogy mostanra teljes virágzó pompájukkal gyönyörködtessenek minket.
Érdekes volt látni, ahogy hétről hétre bújtak elő virágkezdeményei, majd lettek egyre magasabbak és teltebbek, majd végül kibontották szirmaikat, apró kis virágaikat.
A bokraink között vannak koraiak és vannak későiek is, így a levendulaszüret nálunk eltart egy-két hétig, mire mindegyiken szépen kinyílnak a virágok.
Levendulát szedni szerintem nagy élmény. Ahogy látjuk hogy telik a kosár a csodás lila virággal, közben körülölel minket a levendula illat és ha szerencsénk van, akkor egy méhecskével sem sikerül összeakaszkodnunk. Hiszen nem csak mi emberek, hanem a méhek is nagyon kedvelik a levendulát.
Meglepődve tapasztaltam hétvégén, hogy az izsópot oly nagyon kedvelő méhecskék teljesen magára hagyták az izsóposunkat és mind a levendula bokrok között zsongtak.
Úgy látszik, tényleg jobban kedvelik a kert többi virágaitól.
A levágott levendulát aztán csokrokba kötjük és már mehet is a szárítókötélre. Fejjel lefelé naptól védett, szellős helyen gyorsan megszárad. Nem mellékesen csodás látványt is nyújt, ahogy szépen sorakoznak egymás mellett a csokrok.
A levendula virágzás előtt már hetekkel azon törjük a fejünket, hogy mi is készüljön majd belőle?
Nálunk az idén elsőként egy koszorú készült a bejárati ajtóra, ami kellemes illattal köszönti a betérő látogatókat és barátokat.
Természetesen a legnagyobb mennyiségben a tőlünk már megszokottnak mondható levendula szörp is elkészült.
Sokan idegenkednek a levendula szörptől, pedig mennyeivé tud varázsolni szinte mindent, amihez hozzáadjuk. Legyen az sütemény tésztája, vagy egy finom krém, vagy csak csurgassuk vanília fagylaltra, vagy keverjük pezsgővel......mindegyik isteni!
A szörp is hordozza a levendula csodás élettani hatásait, miszerint javítja az életfolyamatokat, fokozza a testi és lelki frissességet, erősíti és élénkíti az immunrendszert.
Szóval mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Ha már levendula, akkor azonnal beugrik Tihany neve is, ahol az ország egyik legnagyobb levendulása található.
Mivel a hétvégén rendezték meg a levendula fesztivált, így átruccantuk megnézni, így téve kerekké a hétvégi levendulázást.
Szebbnél szebb levendulás dolgokat láttunk, kóstoltunk lekvárokat, süteményeket, pálinkákat. Gyönyörködtünk az falusi házak levendulás kiskertjeiben, szagolgattuk a szappanokat, csodáltuk a levendulás dekorációkat és csak szimplán élveztük Tihany atmoszféráját, mert abban szerintem sokan egyetértenek velem, hogy az ország egyik legszebb szeglete ez a félsziget.