Veszteségünk

Sajnos az idei év bőven hozott kártevőt a kertben. Olyanokkal is találkoztunk, amelyekre az elmúlt időszakban nem volt példa. Így eshetett meg, hogy a több, mint 10 éve nevelgetett bukszus vagy más néven puszpáng bokrainkat a selyemfényű puszpángmoly hernyói nem egészen egy hét alatt elpusztították.

Mire észrevettük a hernyókat már késő volt….hiábavaló lett volna a vegyszeres növényvédelem  - aminek hívei sem vagyunk igazán….totálisan megsemmisítették kis bokrainkat, amik így sajnos a tűzrakáson végzik pályafutásukat….:(

A selyemfényű puszpángmoly Ázsiában őshonos, onnan hurcolták be Európába és 2011-ben hazánkban is megjelent ez a meglehetősen invazív (erőszakosan terjedő) kártevő. 

A legnagyobb károkat Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében okozta, de fertőzött már a Balaton szinte teljes területe, Budapest környéke is és már az ország keleti felében is jelentkeztek a kártevők. 

A selyemfényű puszpángmoly igen gyorsan szaporodik, a megfigyelések alapján eredeti élőhelyén öt generációja is kifejlődhet évente. A szakemberek szerint az eddigi európai tapasztalatok azt mutatják, hogy kontinensünkön három nemzedékkel szaporodik, vagyis egy év leforgása alatt három teljes pete-lárva-báb-kifejlett rovar (imágó) generáció fejlődik ki.

A nőstény molylepke a levelek fonákjára rakja le csomókban petéit. Ezekből fejlődnek ki a körülbelül négy centiméter hosszúságú hernyók, amelyek sárgászöld alapszínükről, jellegzetes fekete és világossárga sávozásukról, valamint fekete pöttyeikről könnyedén felismerhetők. Ugyancsak a megkülönböztetést segítik a fekete pöttyökből kiálló fehér szőrcsomók.

A selyemfényű puszpángmoly oligofág rovar, ami azt jelenti, hogy csak néhány meghatározott növényfélét (jelen esetben több különböző bukszusfajt) fogyaszt. Magyarországon kizárólag az örökzöld puszpánggal (Buxus sempervirens) táplálkozik.

A hernyók eleinte csupán az egyik oldalról finoman „hámozgatva” rágják le a levél szöveteit, később azonban a teljes levelet elfogyasztják. Erős fertőzöttség esetén valódi tarrágást végezhetnek, ilyenkor a szárak és a levélnyelek kivételével szinte semmi nem marad a növényen. A hernyók a levelekből jellegzetes, laza szövedéket készítenek, ezekben történik a bebábozódás, és innen repülnek ki a kifejlett rovarok.

Természetes ellenségek hiányában az egyetlen remény a kártevők megfékezésére a védekezés. A selyemfényű puszpángmolyokkal egyrészt a fertőzött hajtások eltávolításával és megsemmisítésével, másrészt lombfogyasztó hernyók elleni rovarölőkkel lehet felvenni a harcot. 

Sajnos nagyon sok hasonló cikket láttam a neten, ugyanilyen tapasztalatokat és károkat írtak le mások, is országszerte. Egy fórumon valakinek a 30 éve telepített sövényét pusztította el hasonló módon kb. egy hét alatt. Nagyon nem irigylem érte szegény kertész társat….iszonyatosan rossz látni hogy megy veszendőbe évtizedek munkája….:(

Valószínűleg állandósulni fog a küzdelem a puszpángmollyal, mert rohamosan terjed az országban. Az olyan térségekben, ahol a kártevő már általánosan elterjedt, nagyon nehéz vele felvenni a harcot. A károsított buxusok ki fognak ugyan valamennyire hajtani, de a későbbiekben újra megismételt (és jól időzített!) permetezések nélkül néhány éven belül elpusztulnak. Nem kizárt tehát, hogy dönteni kell az éveken át tartó folyamatos küzdelem (permetezések) vagy a buxusok helyett más örökzöld cserje ültetése között. 

Öröm az ürömben - ha lehet így fogalmazni - hogy a puszpángmoly csak a Buxus fajokat és fajtákat veszélyezteti...

forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20140812-selyemfenyu-puszpangmoly-fenyegeti-a-hazai-bukszosokat.html

Répamese céklával

A cékla nem egy túl szép növény, viszont nagyon finom és nagyon egészséges. Mi főleg, savanyúságnak szeretjük, de sütve is ízletes, érdemes kipróbálni.

Az idén hónapról hónapra nőtt-növekedett szépen a cékla ágyásunk és már elég szép példányokat is találunk benne. 

A múltkor elnézegettem a földből kikandikáló gumókat és hirtelen beugrott az az orosz népmese, amit gyermekként olvastunk/hallottunk....sőt talán még diafilmen is megnéztük. 

Valahogy az jutott az eszembe a cékláról, hogy húzza apóka, húzza anyóka, húzza a lányuk, a fiúk, a kutyájuk, a macskájuk...

                                              kép forrása: http://gyermekmesek.blogspot.hu/2011/09/repa-mese-orosz-nepmese.html

Kedves kis mese volt, érdemes újra felidézni: 

 Élt régen egy öregapó.

Folyton vetett, aratott.

Saját maga termelte meg

a betevő falatot.

Egyszer apó répán kívül

más egyebet nem vetett.

“Lesz majd elég répánk télre…”

- már előre nevetett.

Úgy megnőtt az egyik répa:

lehagyta az öreget.

“Kihúzom és hazaviszem

amíg anyó tereget.”

Neki-nekiveselkedett,

ám a répa nem moccant!

“Hej, csak volnék fiatalabb…

Nem sikerül ,de bosszant!”

“Mama, gyere, húzzuk ketten!”

- javasolta apóka.

“Erősebb a répa nálunk!

Hogy csípné meg a csóka!”

Katyúsa az unokájuk

egy pokrócon szunyókált.

Ő is beállt, ám hiába

ráncigálta anyókát.

Megpróbálták négyen húzni:

apó, anyó, Katyúsa

s Kátya hosszú szoknyájába

kapaszkodott kutyusa.

Mindhiába erőlködtek:

beletört a bicskájuk.

Szerencsére arra sétált

Másenka a macskájuk.

Megfogta a kutyus farkát

anyó tarka cicája.

Megkérték, hogy ne sajnálja:

jó erősen cibálja!

Boldog volt a Mása cica:

kutya farkát rághatta!

De a répa meg se mozdult,

pedig apó rángatta…

“Hé te, egér, gyere gyorsan!

Kéne egy kis segítség!”

Jött az egér, attól félt csak:

ebédnek ne tekintsék…

Kifordult a répa végre,

ujjongott a társaság!

Alig várták mindannyian,

hogy a répát láthassák.

Mind ráestek egérkére,

mivel ő volt leghátul.

Csöpp lábára úgy ráléptek,

hogy azt hitte, megsántul.

Apó, anyó vén dereka

azóta is hasogat.

Mindenkinek jutott répa:

megtömték a hasukat.

Végezetül egy ötletes kép a meséhez.....:)

                                                            kép forrása: http://hamburgfoto.wordpress.com/2013/02/27/repamese/

Alien vs. törökmogyoró

Sokszor szembesültünk már azzal, hogy igazán rémisztő szerzeményeket lehet találni a növény és állatvilágban, főleg, ha egy nagyítót is a kezünkbe kaparintunk.

Hiszen ki ne ismerné a pókok, bogarak makró fotóját, amikor felnagyítva láthatjuk, hogy milyen érdekesek – rémisztőek - bár van akinek szépek ezek a kis élőlények.

                                kép forrása: http://photographyheat.com/eyes-of-the-bugs-macro-photography-by-shikhei-goh/

 kép forrása: http://amazinganimalphotos.com/bugs-insects/most-amazing-and-rarely-seen-macro-photos-of-insects-and-bugs-in-beautiful-settings-210.html

  kép forrása: http://amazinganimalphotos.com/bugs-insects/most-amazing-and-rarely-seen-macro-photos-of-insects-and-bugs-in-beautiful-settings-210.html

 kép forrása: http://amazinganimalphotos.com/bugs-insects/most-amazing-and-rarely-seen-macro-photos-of-insects-and-bugs-in-beautiful-settings-210.html

Ez ütött szöget a fejembe, mikor tüzetesebben megvizsgáltam a házunktól nem messze álló törökmogyoró fa termését.

Nem kellett sokáig néznem, hogy beugorjon az Alien című filmeposz horrorisztikus jelenete, mikor a lények kikelnek a tojásból és gazdatestet keresnek maguknak. 

Úgy veszik körbe a kis csápok a török mogyoró termését, mint ahogy az Alien tojások védik a kikelő félben lévő parazitákat.

Nem túl szép látvány így elsőre a törökmogyoró, viszont annál finomabb a magja, ha ki tudjuk végre kapirgálni a „csápok” közül.

Hivatalosan mirigyszőrös kopáncsnak hívják ezt a csápformájú kis képződményt, amiben a törökmogyoró rejtőzik. 

Állítólag ha pár napig szárítjuk, akkor magától kifordul a kupacsból, na de ki bír  napokat várni a zsákmányra??.....főleg úgy, hogy tudjuk, hogy a mókusok is igazán kedvelik e termést, így vagy ők lesznek gyorsabbak, vagy mi....

Mi azon nyomban nekiugrottunk és kikaparásztuk a kupacsból...

Viszont a megtörése, na az valóban nem egyszerű dolog….és főleg nem társasházba való foglalatosság, ahol a szomszéd a 3. darab után kitér a hitéből, és ököllel veri vagy a falat, vagy az ajtónkat, hogy hagyjuk már abba.

Ugyanis nem adja könnyen magát a mag. Hegyes, kúpos formájú, így nem lehet olyan szépen irányba igazítani, mint a diót, szóval legény legyen a talpán, aki megküzd vele. Ráadásul a héja is elég vastag, azonban kárpótol az eredmény, hiszen egy nagyon ízletes és nagyon egészséges magot kapunk. Olajtartalma is magasabb, mint a közönséges mogyorónak és a zamata is jobb……ezt tanúsíthatjuk.

A törökmogyoróról egyébként a Wikipédián és hasonló internetes oldalakon azt lehet olvasni, hogy egy nagyon kedvelt parkfa, szívesen ültetik a kertészek, mert egyrészt nem túl igényes, másrészt pedig nagyon szép formájú fát nevel.

Valóban így van. A házunk mellett álló fa is csodaszép formájú és kibírta jó pár generáció nyüstölését, ahogy egymás után nőttek fel a környékbeli gyerekek. 

A törökmogyoró a számára kedvező helyen akár a 200 évet is megélheti és termőre is csak 20 év után fordul…..így türelmetlen kertészeknek nem ajánlott...

Romhány községben nyilvántartanak egy fát, amely mintegy 25 m korona átmérőjű, 20 m magasságú és közel 300 éves. A szájhagyomány úgy tartja, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem az itteni kápolnától irányította 1710. január 22-én a Lókos mentén zajló ütközetet és ennek emlékére ültették a török mogyorófát.

Több matuzsálemet is nyilván tartanak Magyarországon és a legtöbb természetvédelmi kategóriát is kapott. A törökmogyoró fája is nagyon értékes,  rózsafa néven ismert és keresett bútorfa. 

Egyszóval becsüljük meg a törökmogyoró fát, ha a közeli parkban vagy erdőben ilyet találunk, egyrészt termése miatt, másrészt pedig azért, mert lehet, hogy már évtizedekkel idősebb, mint mi és lehet, hogy még akkor is állni fog, mikor mi már  nem leszünk.

Őszi kertészeti kiállítás a Villányi úton

Ha ősz, akkor kiállítás a Villányi úti Kertészeti Egyetemen. Kicsit nosztalgiázás is volt nekem, hiszen egy pár éve még én is ugyanazokat a lépcsőket koptattam, míg a kertészet és a vidékfejlesztés csínját-bínját tanultam az egyetemen. 

 A miliő azóta sem változott - sajnos - pedig nagyon ráférne már a felújítás az egyetemi épületekre és a parkolóra is, ahol a kiállításhoz kapcsolódó vásár is megrendezésre került. 

Az időjárás nem volt túl kegyes a mai napon kilátogatókhoz, ugyanis egész nap esett, így jobbára a főépületbe húzódtak az emberek. Viszont ott is akadt bőven érdekesség, amit meg lehetett tekinteni. Csodaszép orchideák, érdekes mediterrán növények, gyümölcsök, szebbnél-szebb virághagymák, növények várták a látogatókat. 

Minden évben van egy-egy téma, ami bővebb teret is kap a kiállításon, tavaly például a kaktuszok voltak a középpontban, az idén pedig a gombákra esett a választás. 

Bevallom őszintén nem vagyok annyira oda a gombákért, de mégis érdekes volt látni ennyi gombafajtát egy csokorban. Ami a legjobban lenyűgözött, azok a nevek voltak, a galambgombák, a pereszkék, a susulykák, a kacskagombák, a csiperkék, a döggombák, a fülőkék, a galócák és még sokáig sorolhatnám az furcsábbnál furcsább neveket, amik azonban mégis sokatmondóak. 

A furcsa nevek után jöhetnek a furcsa gombák is....volt belőlük is bőven. 

A gombakiállítás után még bekukucskáltunk a virágkötészeti verseny előkészületeibe is. Nagyon jó volt látni, ahogy a fiatalok készítették a versenymunkákat. Vajon hogyan alakul ki egy ilyen pályamunka, hogyan fogan meg a gondolat és a terv, hogy mit is kellene csinálni egy ilyen versenyre? 
Kicsit mindig irigyeltem a virágkötőket, hogy milyen fantasztikus alapanyagokkal dolgozhatnak és milyen csodaszép alkotásokat tudnak létrehozni. De persze senki se gondolja azt, hogy ez könnyű munka, mert nem az. Viszont a végeredmény mindig (szinte mindig) óriási sikerélményt ad és jóllakatja az ember szépérzékét. 

Sajnos nem tudtam közeli képeket csinálni a pályaművekről, mert - érthető okokból - még nem engedtek be a "küzdőtérre". 

Amit viszont közelről is meg tudtunk tekinteni az az óvodások és iskolások virágkötő versenyének pályamunkái voltak, ami szintén lenyűgöző volt. 
Kedves, aranyos és nagyon ötletes kis munkákat láttunk. 

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs probléma az "utánpótlással"...:)

Diózás

Gőzerővel folyik a dió betakarítása. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal kosárral/vödörrel felszerelkezve járunk a kertben és keressük-kutatjuk a fűben, falevelek alatt lapuló diószemeket. 

Ha az ember kesztyű nélkül ugrik neki e nemes feladatnak, akkor azzal kell szembesülnie, hogy a dió héja igencsak megfogja a kezét. De semmi pánik, ezek a foltok két hét alatt lekopnak, ha az ember elég sokszor mos kezet..:)

Addig meg zsebre dugjuk, vagy a hátunk mögé és igyekszünk nem mutogatni túl sokat...

Megérdemelt pihenésünk

A sok kerti munka és lekvárfőzés után úgy gondoltunk Mamkával, hogy megérdemlünk egy kis pihenést, így Dél-Olaszország felé vettük az irányt. 

Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, így teljesen felhőtlenül élvezhettük a mediterrán éghajlat fantasztikus növényvilágát. 

 

A csodás élmények után újult erővel tudjuk belevetni magunkat a kerti munkákba.