Nyílik a dió és a mandula

Igen, lassan nyílik a dió és a mandula is....de nem, nem a virágjuk, hanem a termésük. Lassan elhagyják azt a zöld burkot, ami immáron fél éve óvja a termésüket. 

Mamka már türelmetlenül várta, hogy végre megrepedjenek és hullani kezdjenek, ugyanis imádja a diót is és a mandulát is.....és nemcsak enni, szedni is szereti. 

Ilyenkor előkerül a 2,5 m-es dióverő botunk, amivel középkori lovagként jár fel s alá a kertben és szinte állandó tartozéka lesz ősz végégig a kerti "fegyvertárának". Mamka órákra el tud tűnni a fák alatt, ahol cm-ről cm-re vizslatja át a földet, hol található egy éppen lehullott dió, vagy mandula? 

Ilyenkor megkezdődik az akár pár hónapig is eltartó dió és mandula szedés. Minden nap, mikor a kertben vagyunk újabb és újabb adagok kerülnek összegyűjtésre, hogy aztán kosárba kerüljenek egy kis száradás erejéig. Ugyanis a lehullott diót még szárítani kell egy kicsit, valamint az is nagyon fontos, hogy minél előbb megszabadítsuk a zöld/barna héjától. 

Ma olvastunk egy érdekes tippet, hogyan lehet könnyen leszedni a le nem jövő dióburkot. Aki már próbálta, tudja, hogy egyrészt nem olyan könnyű dolog, másrészt pedig úgy megfogja az ember kezét, hogy két hét kell mire lekopik. 

Szóval, a diót, amelynek nem nyílik szét a burka halomba kell rakni, kicsit megöntözni, majd 24 órára egy műanyag zsákba zárni. A megfülledt burkok aztán egy nap múlva könnyen eltávolíthatóak a magról. 

A diófákkal kapcsolatban egy nagyon kedves és megható történetet olvastunk a múltkor Böjte Csaba tollából: 

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni: 

-Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztet. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában... 

- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokba nagyon hamar eltudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot...

Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam. Az utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette...

Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira. 

Járható út... Megyek, én is veszek tíz facsemetét! 

Szeretettel, 
Csaba testvér

Tök (jó) sztori

A tavaszi borsó letermését követően nem akartuk üresen hagyni az ágyásokat, így dísztököt vetettünk a helyére.

Az idei sok esőnek hála szépen kikeltek és nőttek-növekedtek tökeink. Nagy boldogság volt, mikor egy újabb kis tök kezdeményt vettünk észre az indákon.

Egy pár éve már halmozzuk a tökmagokat, mert az őszi szezonban az ember nem bírja ki, hogy egy-egy érdekes színű, formájú darabból ne tegyen félre magot, hogy majd aztán sikerrel tovább szaporítsa. Így az idei termés nálunk elég sokszínűre sikeredett….szerencsére, hiszen pont ez volt a cél.....:)

Lássuk hát, mik is vannak?

A kis csíkos Mamka nagy kedvence

Sima, fehér, de bízunk benne, hogy majd besárgul

Lopótök, a nagy átalakuló-művész

Egy másik csíkos, de ez hosszúkásabb

Csillagtök...ugyan még csak nyomokban...

A szintén kedvenc kabakos

A töknek sok fajtáját ismerjük, és különböző célokra használjuk is: megesszük, a lakást dekoráljuk vele, lámpást készítünk belőle, zenélünk vele, megszárítva használati tárgyakat készítünk belőle....stb. 

Hivatalos források szerint a töknek mintegy 114 nemzetsége van, amelyhez közel 500 faj tartozik. Sokszínűségét mutatják elnevezései is: lopótök, laskatök, spárgatök, óriástök, pézsmatök, úritök, főzőtök, sütőtök, nyári tök, hokkaido tök,  zsenge tök, kolbásztök, turbántök…stb.

A tökféléket is - mint sok más zöldségünket is - Kolumbusznak köszönhetjük. Régészeti leletek szerint a mai Mexikó területén élők már Kr. e. 5000-ben termelték és fogyasztották a tököt, innen hozták hát át Európába a portugál hajósok, kivéve a lopótököt, mert azt már Amerika felfedezése előtt termesztettük és használtuk.

A tök egykor pótolhatatlan része volt a magyar kultúrának is:

•       A lopótök mindennapos használati tárgy volt a borászatban, innen ered a lopó neve is (amivel a bort kiszívják a hordóból), amit ma már üvegből gyártanak, mert a lopótökben sokszor megecetesedett a bor és tönkretette az egész hordót. 
•         A kiszáradt lopótökből karúszók is készültek régen. 
•      Tökhéjból készültek tároló- és ivóedények, kulacsok is.  A kabaktök héját a földeken dolgozó emberek kifúrták, kipucolták és a talajba elásva kisebb adag víz, tej hidegen tartására használták.
•         Merítő edények, babacsörgők, ékszertartók is készültek belőle. 
•      De dudát is készítettek belőle (bár ezt a levélnyeléből tették), vagy a lopótökből húros hangszert. Bizonyos források szerint a lopótökből közel 60 féle hangszert készítenek világszerte. 

Mindemellett ne feledkezzünk meg a tökmag áldásos hatásáról se! Főleg a férfiaknak javallott tökmagot enni, vagy tökmagolajat fogyasztani, ugyanis a prosztata problémák egyik legjobb ellenszere. 

Lassan indul a magszedési szezon

Az elnyílt virágokról lassan szedhetjük a magokat, hogy jövőre is legyen mi virágozzék a kertünkben. Az összegyűjtött magokat papírzacskóban, vagy üvegben tároljuk, a nylon zacskó nem a legmegfelelőbb, mert a nem kellően megszáradt magok rothadásnak indulhatnak benne. Az sem árt, ha ráírjuk a zacskóra, hogy mi van benne, mert egy év múlva már biztosan nem fogunk rá emlékezni és még a legjobbakkal is előfordul, hogy nem ismernek fel minden magot. 

Nálunk elsőként a tortavirág érlelt magot.

Fontos, hogy megvárjuk, hogy teljesen elszáradjon a virág és szinte zörgősre száradjanak a magok is, ugyanis ilyenkor érik el a teljes érettséget. Ha túl korán szedjük le, akkor nem biztos, hogy a jövőre elvetett magok ki is fognak kelni. 

Ez a virág már alkalmas a magszedésre

Ez még nem...

A beérett magokat könnyen ki tudjuk húzni a helyükről. 

Mehet a papírzacskóba, rá a felirat, hogy milyen virágról szedtük a magot és  közel egy év pihenő után majd újra díszíteni fogja a kertünket.  

Egy paprika kalandjai a fővárosban - 4. rész

Júliusban arról számoltam be, hogy a világlátott "macskapöcse" paprikánk virágot hozott....kettőt is! 

A sztorink következő állomása a kis paprika kialakulása. Örömmel mutatjuk be az első "bébi" paprikát:

Som-polygásunk

Hétvégén újra felkaptunk a kosarunkat és som lesre indultunk, mert Mamka a fejébe vette, hogy az idén som lekvárt azt mindenképpen készíteni kell!!....:)

Olyan szerencsénk volt, hogy jó pár, bőven termő fára bukkantunk, így nem kellett üres kosárral hazaballagnunk. 

Aki egyszer megkóstolja a som lekvárt, rájön, hogy ez egy igazán fenséges dolog. Persze a som sem adja könnyen a termését, így meg kellett küzdenünk érte, de szerencsére volt segítségünk, Julcsi barátnőnk és családja: Julcsi éles látásával azonnal kiszúrta a legeldugottabb sombokrot is; Gergő fia közel 2 méteres magasságával a létra vagy zsiráf szerepét játszotta, ő volt az, aki elérte az elérhetetlent is; Liza lánya és a Mama a felderítésben volt igazán jó; Zoli báty és Viki kislánya pedig a kosár utánpótlásban. 

Hát ezzel a kis kalákával hoztuk össze azt a több kiló somot, ami most kiterítve pihen egy-két napot, hogy aztán a lekvárfőző üstben végezze. 

Szedés közben nem csak a kezünk, hanem az agyunk is járt így csodás szóviccek születtek a somról. ilyenek pl. :

• som-polyog
• te-som
• som-brero
• som-a mama gésa
• i-som
• somma sommárum
• som-ló
• paradic-som

Akinek van még ötlete, ne habozzon elküldeni nekünk!

:)

Újabb rekord

Az idén úgy látszik a rekordok évét éljük. Nemcsak a fügefa, hanem az almafa is az átlagnál nagyobb gyümölcsöt érlelt. 

Lemértük, pontosan fél kilós!!

Növekvő "agyacska"

Májusban beszámoltunk arról, hogy új lakója lett kertünknek, az agyvelő paradicsom, vagy szebb nevén Voyage paradicsom. 

Türelmesen és kíváncsian vártuk, hogy mi lesz belőle? 
Nézegettük hétről hétre, ahogy szépen nőtt, növekedett, majd egy napon virágot nyitott, ami aztán gyümölcsöt érlelt. 

Örömmel mutatjuk be az első, pici Voyage paradicsomot:

Erdő-mező gyümölcsei

Az elmúlt napok nagy esőzéseinek következtében biztosak voltunk abban, hogy beindulnak a gombák. Mivel nagyon szeretjük a csibe gombát (aminek a hivatalos neve igazából mezei szegfűgomba), így felkaptuk a kosarunkat és kirándultunk az erdőre-mezőre, hogy begyűjthessük a sok-sok finomságot. 

Álmainkban sem mertük volna gondolni, hogy a természet ennyi jóval fog megajándékozni bennünket. Sosem látott gomba mennyiséget szedtünk össze. Hihetetlen volt, hogy úgy találtuk meg a gombafolyásokat, szépen kör alakban, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ezeket a köröket egyébként boszorkánygyűrűknek is nevezik. Nem is értem, miért?...:) 

Keresni, kutatni sem kellett, mint máskor, mert már messziről észrevehetőek voltak a kis kalaposok, ahogy ki-ki kandikáltak a fű alól. 

 

Sajnálom, hogy nem tudok illatot közvetíteni, mert csodálatos a még nedves rét, és a frissen szedett gomba illata. 

Ezt már csak azzal tudtuk tetézni, hogy találtunk egy nagyon szép és egészséges erdei szederbokrot is, ahol szebbnél szebb gyümölcsök kerültek a kosarunkba. 

Persze a szeder nem tartozik azok közé, akik könnyen adják magukat. Szó szerint vérre menő harcot kellett vívni egy-egy szép, nagy példányért. Így joggal poénkodtunk azon, hogy az ebből készült lekvárokért valóban a vérünket adtuk. 

A gombázás és szedrezés mellett a gyógynövényekről sem feledkeztünk meg, mert egy utaktól távol eső, háborítatlan rét a legalkalmasabb arra, hogy begyűjtsük a kedvelt gyógynövényeket. 

Aranyvesszőt, mezei katáng kórót és orbáncfüvet gyűjtöttünk, amik már száradnak is a tálcákon, hogy aztán majd ősszel és télen teájukkal segítsék egészségünk megőrzését.

A lekvárguru könyve

Újabb darabbal bővült a szakácskönyv gyűjteményünk: Christine Ferber lekváros könyvével.

Ki is Christine Ferber?

A lekvárok tündérkirálynője, ahogy Alain Ducasse a könyv előszavában nevezi. 

Valóban, Christine Ferber neve egyet jelent a csúcs-lekvárokkal és a csúcs gasztronómiával. 

A hölgy a francia és német határ szélen Elzászban lakik, egy kis – kimondhatatlan nevű – faluban, Niedermorschwihr-ban. Itt készíti finomabbnál finomabb édességeit és a lekvárjait. 

A falucska egy igazi ékszerdoboz. Tavaly volt szerencsénk arra felé kirándulni és bizton állíthatjuk, hogy nem utoljára jártunk Elzászban! Aki teheti, mindenképpen keresse fel, hiszen lenyűgöző, magával ragadó környék. 

Ízelítőül pár kép: 

 

Christine negyedik generációs cukrász család gyermeke, így nem csoda, ha belé lett kódolva a gasztronómia szeretete. Alapvetően cukrász készítményeivel vált világhírűvé, de állítása szerint egy napon azt gondolta, hogy olyan jól mutatna egy-két lekváros üveg a bolt kirakatában, így készített egy párat.Olyan jól sikerült, hogy egyre nagyobb lett a kereslet iránta és hamarosan világhírűvé váltak a lekvárjai is. 

A filozófiája az, hogy a környékbeli termelőktől vásárolja a gyümölcsöt és helyben, saját kezűleg dolgozza fel, izgalmas íz kombinációkat kitalálva. Elmondása szerint 4 kg-nál több gyümölccsel egyszerre nem dolgozik, mert ezzel a mennyiséggel biztosítható a legjobb állag. Lekvárjai korlátozott mennyiségben készülnek, manufakturális keretek között, a legjobb minőségben. 

Átlapozva a könyvet, valóban fantasztikus ízesítéseket találunk benne, olyan párosításokat, amelynek már a hallatán is összefut a nyál a szánkban, gondolok itt például az almalekvárra karamellel és dióval, vagy a pinot noir-ral készített szilva lekvárra, de említhetném a vaníliás sütőtök lekvárt is, vagy a mentás, borsos eper lekvárt.....és se szeri, se száma az izgalmasabbnál izgalmasabb recepteknek és az ínycsiklandó képeknek. 

 

Legszívesebben most nekiállnánk, és abba se hagynánk, míg meg nem főztük, ki nem próbáltuk az összeset. 

Na, de ami késik, nem múlik!!