2014. december 19., péntek

Advent 17. napja - Gyomorbarát csomag


Ma Lázár napja van, amit Szent Lázár napjaként is ismerhetünk. Ki is volt Szent Lázár?

Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Középkori legenda szerint Lázárt 4 nappal a halála után Jézus feltámasztotta, majd ezután Lázár már soha többé nem nevetett, s leélve sanyarú életét dec.17-én halt meg. Így forrt össze Lázár neve dec.17.-vel.

A másik, a középkorban szentek közé iktatott Lázár, a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt. A róla elnevezett gyógyító lovagrend, a jeruzsálemi Szent Lázár lovagjai (lazarusok) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat. A „Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra, mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjedt.

Elgondolkodtunk azon, hogy mit is tudnánk összehozni Szent Lázárral...mígnem beugrott, hogy tökéletes lesz egy jó kis gyomorbarát csomag.....ha már a bélpoklosok védőszentje....
(bár zárójelben jegyezzük meg, hogy a bélpoklosság igazából a lepra betegséget takarja....de mi most a kevésbé gusztustalanabb jelentésére gondoltunk....

Szóval mai gyomorbarát csomagunkba azokat a gyümölcsöket válogattuk össze, amik nagyon jót tesznek az emésztésünknek. Ilyen a füge, az eper és a málna is, ugyanis ezeknek a gyümölcsöknek az apró magvai stimulálják a bélrendszert, ezáltal is megkönnyítve az emésztést.






Így karácsony előtt egyébként sem baj, ha kicsit felkészítjük a gyomrunkat a „nagy megterhelésre”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése