2014. december 11., csütörtök

Advent 11. napja - A hegyek csomagja

Jeles napokról szóló naptárunk arról tájékoztatott minket, hogy ma van a nemzetközi hegyek napja. Ez a nap a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmünket. Nemzeti parkok, zöld szervezetek szerveznek ezen a napon társadalmi munkát és gyűjtenek hulladékot, tisztítják a természetet.

Mi is gyűjtöttünk, de szerencsére nem hulladékot, hanem mindenféle földi jót, amit az erdő-mező mélyén találtunk. Így kerülhettek a mai csomagba vadon termő gyümölcsökből készült lekvárjaink.
Csipkebogyó lekvár, amit ismerhetünk hecsedlinek vagy bicskének is, de mindegy hogyan hívjuk, mindegyik néven nagyon finom. Ugyanez a készítéséről már nem mondható el....aki próbálkozott már vele tudja, hogy felér egy kínzással. Hasonlóan macerás a szomszédos som lekvár is, viszont az íz és zamat mindenért kárpótol minket.
A trió harmadik résztvevője a vadszeder lekvár, ami szintén nem adta könnyen magát, nem kis ellenállással jutott be végül a lekváros üvegbe.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindhárom lekvárunk totálisan bio lekvár, hiszen sem vegyszert, de még autót sem nagyon láttak azokon a területeken, ahol ezeket szedtük.







Egyszóval ne feledkezzünk meg ma a hegyekről és az általuk nyújtott finomságokról se!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése