2014. július 21., hétfő

Sárgabarack és a magja

Az idén is megfőztük az igazi nagy kedvenc sárgabarack lekvárunkat. 


A készítése közben megmaradó magokat félretettük, mert a múltkor valahol azt olvastuk, hogy hatásos a magja.

Utánanéztünk, hogy valóban így van-e, hiszen mindannyian tudjuk még gyerekkorunkból is, hogy a barackmag ciánt tartalmaz, így túlzott fogyasztását kerülni kell.  


A barack magja valóban tartalmaz cián vegyületeket, ún. cián-glikozidokat amelynek fogyasztását nem szabad túlzásba vinni. Kis mennyiségű ciánvegyület ártalmatlanítását a szervezet enzimei képesek elvégezni, nagyobb mennyiségűét azonban nem. Maximum 5-6 testsúly kilogrammonként 1 mag ajánlott naponta. Például egy 60 kilós ember körülbelül 10 magot ehet meg naponta.

A cián-glikozidok egyébként szinte minden csonthéjas magjában megtalálhatók, legnagyobb mennyiségben a keserű mandulában. De nem ez az egyetlen fontos vegyület a magban, ugyanis igen magas a magbél B17 vitamin tartalma is, amelynek pedig a rák megelőzésében lehet jelentősége.  Vannak olyan kísérletek, amelyek szerint a barackmagban található cián-glikozidok a kemoterápiához hasonlóan hatnak: elpusztítják a rákos sejteket.

Az édes magvú Magyar kajszi, Bíborkajszi és Ceglédi óriás magjában a cián-glikozid minimális, de a B17 vitamin magas, így, ha tehetjük, ezeket válasszuk „magevésre”. (forrás: http://www.origo.hu/egeszseg/20120713-nem-a-sargabarack-a-hosszu-elet-titka.html)

Számos cikket találtunk, ami ajánlja, mások pedig szigorúan ellenjavallják, már-már mérgezésről beszélnek.
Beszélnek a cikkek himalájai törzsről, akik sárgabarackon és a magján élnek és ismeretlen körükben a daganatos megbetegedés, és beszélnek jogszabályokról is, amik tiltják a barack magjában található vegyületek orvosi célú felhasználását.

Hogyan legyen okos így az ember? Javaslom, hallgasson a saját megérzéseire és a józan paraszti eszére. Gyermekként is ettük a sárgabarack magját, persze nem kilónyi mennyiségben, de semmi bajunk nem lett tőle, nem lett ciánmérgezésünk és nem is haltunk bele.

Persze itt is – mint minden más területen – fontos a mértékletesség, így napi 2-3 szemnél többet nem fogunk enni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése